Bonnie Tyler center

Bonnie Tyler Center

 
 

 

Bonnieography

1977-ben a szívfájdalmairól énekelt. 1983-ban már a szívek fogyatkozásáról. Én most a világ talán egyik legkülönösebb hangjáról beszélek, Bonnie Tyler-ről. A lány, aki Anglia leghíresebb neve lett a rekedt énekhangja miatt, úgy ismerve, mint a női Rod Stewart (Rod Stewart idén ősszel énekelte fel Bonnie Tyler Have you ever seen the rain? dalát ami szerintem nem lett rossz. Sajnos a Sláger rádió csak a Rod Stewart féle verziót játsza) és a rajongói által ismert gyönyörű és kedves lány. 1951. június 8-án született, mint Gaynor Hopkins a wales-i Skewen-ben. Édesanyja operaimádó volt és gyerekkorában az emberek a házuk előtt szoktak gyülekezni, hogy hallgathassák őt, ahogyan énekel. Gaynor gyerekkorában a testvéreivel, az apjuk lemezjátszóját hallgatták és hamarosan beleszeretett a Motown énekesekbe, mint Janis Joplin és az ő igazi ideáljába, Tina Turner-be. Tizenévesen Gaynor a tükör előtt énekelt, és már akkor úgy érezte, hogy kész a színpadi éneklésre.

Énekelt egy tehetségkutató esten, egy helyi pub-ban, ahol második lett. Pár héttel később részt vett egy meghallgatáson, ahol egy zenekar (Bobby Wayne és a Dixsies banda) keresett női énekest. Amikor őt választották, akkor úgy határozott, hogy felvesz egy színpadi nevet, mert azt érezte, hogy Gaynor Hopkins hangzása olyan, mint a Mary Hopkins-é. Az eredmény és színpadi név a Shareen Davis lett (az unokatestvére és nagynénje nevei után). A banda Robert Sullivan tulajdonában volt és rendszeresen felléptek a Walesi klubokban. Gaynor rögtön szerelmes lett Robertbe, és 1973. július 4-én házasságot kötöttek, ami a mai napig tart és az egyik legmaradandóbb házasság az előadóművészetben. Egy átlagos kis klubi fellépésen, de nem átlagos előadáson találkozott Roger Bell-lel, a sztárkutató ügynökkel. Meghallgatta Gaynort és úgy vélte, hogy kész egy egyedi lemez kiadására, ezért érintkezésbe lépett a dal író (zeneszerző) Ronnie Scott-tal és Steve Wolf-fal. Ők is beleszerettek Gaynor hangjába, így írtak neki egy számot, "My My Honey Comb" címmel, ami megbukott. Most eljött az idő a névcserére, mivel úgy érezték, hogy Shareen Davis nem hangzik jól a hangjához és imázsához. Az újságokban kerestek a kereszt- és vezetéknevek között, így megszületett Bonnie Tyler. Most itt volt az idő egy másik szólólemezhez, ami "Lost In France" címmel 1976. októberében felkerült a szólólemezek listájára, és 10 hétig fennt is maradt. Bonnie-t most hívták meg először a Top Of The Pops-ba.

A szólólemez Németországban is nagy sikert aratott, ahol Bonnie a mai napig is rendkívül népszerű. Ugyanakkor valami baj volt Bonnie hangjával, így 26 évesen kénytelen volt átesni egy hangszalag-operáción, ami azt eredményezte, hogy hetekig még csak nem is beszélhetett, ami egy fájdalmas periódus volt az életében. "A mutét után azt hittem vége a karrieremnek. Hat hétig meg sem szólalhattam, minden gondolatomat csak papíron közölhettem." Egy alkalommal az édesanyjával, a bátyját látogatták meg a kórházban és meglepetésképpen epret és tejszínhabot szerettek volna vinni neki, ami egyben megváltoztatta Bonnie életét is. Ugyanis a kórházba érve, Bonnie észrevette, hogy a tejszínhabot otthonfelejtették és elfelejtve, hogy még beszélnie sem volna szabad, mérgében ordítani kezdett. Ekkor született meg az a füstös, rekedt, érdekes hang, ami miatt világhírű lett.

Az új hangjával új lemezek jelentek meg. Az első a "The World Starts Tonight", amit 1977-ben adtak ki. Ezzel kapott egy szerződést az RCA-től, majd még három album kiadása következett. A második album "Natural Force" címmel, a harmadik album pedig "It's A Heartache" névvel jelent meg, amely a világ összes slágerlistájára felkerült listavezetőként (No. 1.- Bonnie Tyler volt az első nő, akinek ez sikerült.) és 6 millió példányt adtak el belőle. Amit sokan nem tudnak, hogy két másik énekes is lemezrevette ezt a számot, különösebb sikerek nélkül. 1979-ben Bonnie Tyler megnyeri a "World Popular Song Festival"-t a "Sitting On The Edge Of The Ocean" című számával.

1983-ban elkezdett együtt dolgozni Jim Steinman-nal, a világhírű dalszövegíróval, aki többek között a Meat Loaf együttesnek is írt dalokat. Jim Steinman írta Bonnie-nak a "Total Eclipse Of The Heart" című számot, ami a szakértők szerint az egyik legszebb ballada, amit valaha is írtak, és Bonnie legnépszerűbb dala lett, amiből 60 ezer lemezt adtak el naponta (összesen 5 millió példány kelt el) és egy Grammy díjat kapott érte 1984-ben. Ez felülmúlta Michael Jackson - Billie Jean számát is, ami addig listavezető volt. Bonnie Tyler lett az első walesi énekes, aki ezt meg tudta csinálni. Steinman-nal való együttműködése folytatódott olyan dalokkal, mint a "Faster Then The Speed Of Night", az album címe is ugyanez volt, ami több mint 1 milliós eladási számot ért el, és a világ ranglista első számú dala lett. Ezzel az albummal Bonnie Tyler 2 Grammy Avard kitüntetést is kapott, a legjobb női rock és pop előadói kategóriákban .

Három évvel később a CBS adott ki albumot Bonnie-tól, rajta több Jim Steinman által írt dallal, mint például "Holding Out For A Hero" és a duett dal Todd Rudgen-nel, a "Loving You Is A Dirty Job But Somebody Has To Do It". Az utóbbi két dalhoz videó klip is készült, amit a TV adók állandóan játszottak. Mindkét videó be lett választva a legjobb videó klipek közé, az album kiadása után.

Az utolsó CBS Bonnie Tyler album a "Hide Your Heart", Desmound Child produkciója, ami Amerikában lett kiadva. Amerikai sajátos verziója a "Notes From America" nem lett olyan sikeres, mint azt várták, ugyanakkor egyes dalok az albumról nagy sikert hoztak más énekeseknek, mint például a "To Love Somebody" Michael Bolton-nak, vagy a "Save Up All Your Tears" Cher-nek, nem beszélve a "The Best"-ről Tina Turner-nek, ami világsiker lett. Ennek ellenére ez az album nagyon speciális a Bonnie Tyler rajongóknak, sőt meggyőződésük, hogy ez Bonnie legjobb albuma ezidáig.

Most itt volt az ideje, hogy Bonnie kiadót váltson, és a német Hansa céget választotta. Bemutatták neki a producert és előadót, Dieter Bohlen-t. Három albumot készítettek együtt, ami Európában nagyon sikeres lett, főleg Németországban. Az első album a "Bitterblue", 1991-ben felkerült minden európai ország rádiós toplistájának élére. Míg a második album, az "Angel Heart", multiplatina eladási számot ért el egész Európában, valamint 1994-ben Németországban Bonnie lett a legjobb női előadó.

1995-ben Bonnie aláírt egy szerződést két albumra egy angol kiadóval, az East West Record céggel. Megint lehetősége lett dolgozni Jim Steinman-nal és Stewart Emerson-nal, akik a mai napig jó barátjai. Az első album a a "Free Spirit" már 1995. szeptemberében kilett adva Európában és egy évvel később Amerikában is. Az első szólólemeze, a "Making Love Out Of Nothing At All" csak alacsony kiadásként jelent meg, amit rögtön el is adtak. Általánosságában a lemez elvesztette a karakterét, ami minden Bonnie lemezt karakterizált eredeti kiadásaiban. 1996-ban az album új verziója új kiadásra került, amire Bonnie az olimpiai dalt is (Limelight) felvette Németországban. Ugyanekkor a "Limelight"-ot szóló lemezként is kiadták, ami felkerült a pop listára nemcsak Európában, hanem Amerikában is.

Az utolsó album az East West cégtől, az "All In One Voice" 1998-ban lett kiadva. Per Andreasson svéd dalszövegíró írta a dalok többségét, például az első szóló lemezt, a "Heaven"-t is, ami csak korlátozott számban lett kiadva, napjainkban ez ritka és keresett különlegesség. Szomorú, de az album elosztási problémákba ütközött és egy év után az albumot eltörölték. Az album egyik felvétele, a "He Is The King" lett az egyik TV műsor zenéje, evvel Bonnie Tyler újra a német zenei poplistára került. Egy különleges videóklip is készült erre a dalra.

Ezután három évig kellett várni, amíg egy új album megjelent, amikor Andrew Lloyd Webber 50 éves születésnapját ünnepelte a Royal Albert Hall-ban, Londonban. Bonnie Tyler volt a speciális vendégek egyike. Bonnie lemezt készített Webber zenés darabjából, a "Tyre Tracks And Broken Hearts"-ból, ami összetett szerkezeti formában lett kiadva. Amikor a Sony kiadta Bonnie hivatalos legjobb dalait egy albumon, a "Tyre Tracks And Broken Hearts" is közte volt. Több nyilvános sajtótájékoztató, program és sok-sok újság cikk képekkel, megint a pop lista élére vitte ezt az albumot Európa összes országában.

2003-ban egy dán lemezkiadó cég, a CMC kiadott egy albumot "Heart Strings" címmel, ami nem hasonlított Bonnie eddigi egyetlen albumára sem. A prágai filharmónikus zenekar kíséretével most híres rock balladák zenéit vette fel az albumára. Például az "Against All Odds" Phil Collins-tól, az "I Still Haven't Found What I'm Looking For" a U2-tól és az "In My Life"-ot a Beatles-től. A CMC már egy évvel előtte kiadott egy albumot Skandináviában "Heart & Soul: 13 Rock Classics" címmel.

Ugyanebben az évben Bonnie kapott egy demo lemezt, amit soha nem fog elfelejteni. A francia énekes- és színésznő, Kareen Antonn felénekelte franciául Bonnie híres dalát, a "Total Eclipse Of The Heart"-ot. Bonnie soha nem gondolt arra, hogy ezt a számot valakivel duettben elénekelje, mivel ez a szám nagyon személyes volt számára, de egy pár próbafelvétel után Kareen Antonn-nal rájött, hogy talán rosszul gondolta. Egy pár hónappal később egy szóló lemez lett kiadva "Si Demain (Turn Around)" címmel, ami több mint 1 millió lemezeladást eredményezett, és egy újabb album kezdetét. Az új album címe "Simply Believe" lett, a Sony francia kiadó által lett kiadva, Franciaországban. Még egy másik duett lett felvéve Kareen Antonn-nal, a "Si Tout S'arrette", ami a francia verziója az "It's A Heartache" dalnak. Furcsa módon az album korlátozott számban és kevés európai országban lett kiadva, ami korlátozta az album esélyeit abban, hogy nagy sikert érjen el. Ezen album készítése során Bonnie összetalálkozott egy francia lemezkiadó cég igazgatóival, Jean Lahcene-nel és John Stage-el, akik egy kis francia lemezkiadócég, a Stick Music tulajdonosai voltak. Találkozásuk eredménye a 2005. áprilisában Európa legtöbb országában kiadott "Wings" című új album lett. Itt volt az ideje, hogy az új album világkiadásra is kerüljön, és így történt meg, hogy 1995. óta Amerikában is kiadásra került egy Bonnie Tyler album. Az album első dalának, a "Louise"-nak egy különleges videóklipet forgattak Tunéziában, egy zátonyra futott hajó belsejében. Bonnie születésnapi koncertjét a híres La Cigale színházban, Párizsban vették videóra, és később kiadásra is került. Egy spanyolországi koncertjén 70 ezer rajongó előtt lépett fel, amiről szintén videofelvétel készült, majd később ezt is kiadták. A kiadott DVD a Bonnie on Tour nevet kapta.

2006-ban a Stick Music kiadta a "Celebrate" CD/DVD albumot, ami egy változtatott formája a "Wings"-nek. Valamint kiadásra került a 123 perces "Bonnie On Tour" DVD-t is.

Távlati tervek:

Bonnie Tyler egyelőre még nem szeretne visszavonulni. Újra Jim Steinmannal szeretne dolgozni amit a rajongók semm bánnának hiszen nem egy híres számot írt Bonnienak Jim Steinman.

Eredeti szöveg: Bíró László

Kiegészítette: Tóth Ádám

 
     
Bonnie Tyler Center 2006
Made by:Hoter